2013. szeptember 28., szombat

Grey HOME


 Szürke a lakásban. Igazából nagyon hosszú út vezetett a szürke szín megszeretéséig, de elengedni azóta sem tudom. Valahonnan a levendulás fehéres fenyőbútoros dolgoktól indultam. 

Aztán ide-oda költöztünk, így volt sárga falam is, amitől pár hónap múlva menekültem. Aztán a következő házban ismét volt levendulakék, halványsárga, de már megjelent a bontott tégla. Innen gyorsan tovább is költöztünk. A soron következő házban már a munkahelyi feszültségek levezetéseképpen kb. fél évente átfestettem, ill. segítséggel tapétáztam a helyiségeket. Így volt már dió, terrakotta, csokoládébarna, kivizöld, mogyoró, kék, agárszürke, bécsi trüffel,  MARSZÖLD, ja és bronzos csillogó antikolt falam. Illetve sokszor mindez egyszerre.  És akkor a tapétákat, fotótapétákat még nem soroltam...Ja, és a gyerekek szobájában voltak kisautók körben a falon, vagy 20 db gurult körbe a falon, és volt dzsungelláz szakasz is, elefántokkal, majomkenyérfával, majommal. Mi lenne, ha visszakaparnám az összes festéket, amit az évek alatt felkentem, nem is tudom. 
A berendezés is így változott. Volt minimál, aztán lila mánia, zöld mánia,fekete-fehér mánia, aztán szürke mánia. Biztos kihagytam valamit.
Aztán szépen eltűntettem a színeket, és fehérre festettem vissza mindent. Plussz néhol sötétbarnára, ill. szürkére.



És nagyon szép képek következnek, persze jóval többet tudtam volna még berakni! A szürkét általánosságban mindig ellenpontozzák rusztikus fával, fehérrel, szőrmével, és néha színfoltokkal is. (párnák, takarók)























 Ezek a kedvenc posztereim...:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Thanks for reading!

COMMENTS are appear after MODERATION.

I always try to check your blog if you leave a link.
If you want follow me , just let me know, I like follow you back.