2017. december 15., péntek

behind my smile is everything you'll never understand







December közepe van....kicsit elveszve ülök itthon az éjszaka közepén.
 Csak ürességet, tanácstalanságot érzek.  Talán zsákutcában toporgok már régóta? Nem tudom merre tovább... Valahogy nem találom a helyem lelkileg a világban. Tudom, ez csak nyavalygás, fejezd be... De valami legbelül mégis feszít. Minden lélegzetvétel oly nehéz....Nézem ezeket a nyáron készült fotókat, ahol egy szőke lány mosolyog valami csini ruciban....mintha nem én lennék....DE én vagyok! 
Valahol biztos megtalálom majd a helyem, vagy lehet az sem baj, ha nem...
Hálás vagyok , hogy legalább ott, akkor mosolyoghattam, és a pöttyös pólómban kicsit felszabadulhattam....Úgy érzem magam, mint egy szivárvány, aki megpróbál jó lenni, és szép színessé tenni magát, de valaki mindig lefesti feketére, és azt mondja, ez a helyes, légy ilyen--fekete. Aztán újra színessé változom, de a következő percben megkérdik, hogy miért tettem, mert nem jó, rosszul cselekszem....aztán sírok, sírok, valami mégis feszít, ott legbelül....újra színessé változom, de tudom, nem helyes.....♥