2016. február 17., szerda

Craft your life from daydreams





Nos,újra itt vagyok. Volt egy időszak, amikor úgy éreztem, nincs már szükségem a blogra, a fotózásokra, nem hiányzott egy kis molekulája sem az egésznek. Sok minden történt, ami lefoglalt, és lelkileg is erősebbnek éreztem magam az elmúlt pár hónapban. Bár mindig gondoltam a blogra, és vártam, hogy mikor érzem majd újra, hogy szeretnék ismét fotózni. Hát most úgy éreztem. Szeretnék néha még outfit posztot feltenni, nem akarom elengedni ezt a kis helyet, amitől nagyon sokat kaptam az elmúlt években. Igazából örülök, hogy belevágtam ebbe az egészbe még évekkel ezelőtt. Elsősorban az volt a célom, hogy lekössem a kreatív energiáimat valamivel, illetve  fejlesszem a stílusomat, személyiségemet, illetve ezeket összhangba hozzam valamennyire. Tudom, hogy mindig minden változik, a divat is, én is, de szeretném magamat egyben tartani amennyire tudom, mert saját magammal élek együtt (ez így lehet fura...:), és szeretném magam jól érezni, bár azért sok harc dúl a lelkemben, szívemben, gondolataimban mindig, mindig....

Ja, a romantikus vonal az öltözködés területén nálam mindig örök kedvenc, mint ezt a mostani szettem is tükrözi. :)





























I wear: 
Shirt: H&M /New;
Coat: Shein;
Jeans: Zara /sale;
Shoes: Zara/New.


♥♥♥






9 megjegyzés:

  1. Lovely look!) www.elationofcreation.com

    VálaszTörlés
  2. so amazing look ; -0))


    i invite to me too


    www.live-style20.blogspot.com

    VálaszTörlés
  3. A farmer kivételével minden tetszik, főleg a kabát. :) nagyon jól állnak ezek a pasztell színek és a romantikus stílus. És kérlek, ne tűnj el teljesen. ;)

    VálaszTörlés
  4. thats such a cool outfit,love the pastel colors
    keep in touch
    www.beingbeautifulandpretty.com
    www.indianbeautydiary.com

    VálaszTörlés
  5. Örülök az új bejegyzésednek. Egyszerre folytattuk, én is tegnap tettem közzé az új bejegyzésem. Véletlen? :-)
    Klassz az összeállítás, még ha nem is a stílusom ebben a formában, alul változtatnék rajta. De csak magamon, neked jól áll ez is. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Biztos volt vmi a levegőben......:D
      Nekem bejön így a farmer. Szeretek kísérletezni, erre is való a blog...:)

      Törlés
  6. Beautiful pastel outfit! I love that jacket. :)

    T x

    VálaszTörlés

Thanks for reading!

COMMENTS are appear after MODERATION.

I always try to check your blog if you leave a link.
If you want follow me , just let me know, I like follow you back.