Where is my mind?

Skirt,  Bag: Stradivarius; Jacket: Vintage, Boots Humanic

Gondolkodom. Először is minek csinálom ezt az egészet. Értelme nincs, mégis valmiért kell. Talán, mert rosszabb lenne, ha nem csinálnám. Így is minden olyan sivár és monoton, ha ezt is megszűntetem, biztos belesüllyedek egy nagy gödör mélyére a belém szorult pici kreativitásommal együtt. Ha lehetne kiszakítanám az elmémből az alkotás, létrehozás iránti szüntelen vágyakozást. .....

Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem a föld fölött 3 méterrel léteznék, hanem képes lennék robot módjára elvégezni mindent. De sokszor megfulladok, ha nem lehetek szabad. Hisz Halak vagyok, annak minden tulajdonságával együtt. Egyáltalán nem érzem, hogy jó lenne művészlélekként ebben a világban bolyongani. Mert ez a világ sokkal inkább rideg és realisztikus, mintsem elfogadó, szabadon szárnyaló. Persze biztos van olyan része, rétege is, de csak a nagyon szerencséseknek adatik meg, hogy a mindennapjaikban is hasonló gondolkodású emberekkel éljenek, dolgozzanak. Pláne az iskolák végeztével sokszor egyedül maradunk, megszűnik az állandó közösség, egyidős és azért javarészt hasonló gondolkodású emberek társasága, akikkel beszélgethetünk divatról, bármiről. Aztán már csak a munkahelyi jópofizások jönnek, idősebb, "okosabb" munkatársak, riogató főnökök. Aztán persze család. Barátok már nincsenek, mert nem volt idő rájuk, illetve nekik sincs idejük, mert  reggeltől estig dolgoznak, és már mindenkinek családja van. Már nem beszélgetünk senkivel, csak lélegzünk. A gyerekeket szállítjuk iskolákba, különórákra. De valahol azért még egy picit mi is létezünk, valahol nagyon-nagyon mélyen.