December közepe van....kicsit elveszve ülök itthon az éjszaka közepén.
Csak ürességet, tanácstalanságot érzek. Talán zsákutcában toporgok már régóta? Nem tudom merre tovább... Valahogy nem találom a helyem lelkileg a világban. Tudom, ez csak nyavalygás, fejezd be... De valami legbelül mégis feszít. Minden lélegzetvétel oly nehéz....Nézem ezeket a nyáron készült fotókat, ahol egy szőke lány mosolyog valami csini ruciban....mintha nem én lennék....DE én vagyok!
Valahol biztos megtalálom majd a helyem, vagy lehet az sem baj, ha nem...
Hálás vagyok , hogy legalább ott, akkor mosolyoghattam, és a pöttyös pólómban kicsit felszabadulhattam....Úgy érzem magam, mint egy szivárvány, aki megpróbál jó lenni, és szép színessé tenni magát, de valaki mindig lefesti feketére, és azt mondja, ez a helyes, légy ilyen--fekete. Aztán újra színessé változom, de a következő percben megkérdik, hogy miért tettem, mert nem jó, rosszul cselekszem....aztán sírok, sírok, valami mégis feszít, ott legbelül....újra színessé változom, de tudom, nem helyes.....♥
