And into the forest I go to lose my mind and find my soul...

Valahol vagyok. Valahol az univerzum egy messzi álmos kis zugában. 

Lehunyom a szemem, és érzem a pillanat súlyát a szemhéjamon. A hideg picit áthatol a bőrömön, és a csípős fáradt őszi délutánon elmerülök a végtelen aranylevelekkel szórt útján... 

and all at once, summer collapsed into fall *

Nos, már november van. Bár én még mindig a nyárra gondolok. Minden nap. Sőt, még lesz is egy nyaralós posztom, mert elmaradtam vele. Nem zavar. De igazából mégis, csak legyintek egyet, és inkább másnapra hagyom... Persze, ez így nem jó, tudom. Vagy mégis? 

És ha ez így jó nekem? Nyilván nem pörgök minden nap 200 %-on, és nem  csinálok 600 dolgot egy nap, mert nem ilyen vagyok. Talán lelkiismeretfurdalásom is van sokszor emiatt. 

Túl sokat ábrándozom, lassú vagyok, és a napi átlagsebességem a feladatok teljesítésében kb. 5 km/h. Próbáltam már rajta javítani, de nem igazán ment. 

Inkább megyek, és megetetem a cicát. (Őt egy pár hónapja fogattam be, mert épp erre kóborolt, és leült a kertünkbe ábrándozni...)

*Oscar Wild